Tinirodalom




2016. január 15., péntek
Szigeti Anna riportja Németh Barbara bloggerinával


Az interjúalanyom ebben a riportban Németh Barbara, akit sokan ismerhettek az Édes élet blogjáról, és talán még néhányan ismeritek a könyv kritikával foglalkozó oldalát, a Kitablar-t. Személy szerint nagy (vagyis inkább hatalmas) rajongója vagyok, és igyekeztem olyan kérdéseket feltenni neki, amikre egy olvasója és egy nem olvasója is kíváncsi lehetne. Jó olvasást.


Riporter: Mióta blogolsz?

Barbara: Lassan másfél éve, hogy elkezdtem az első blogom, aminek a címe: Children of the Darkness volt, egy vámpíros történetről van szó. Úgy gondoltam, hogy beleviszem az élet sérelmeit, és akkoriban nagy Twilight-fan voltam, gondoltam akkor legyen vérszívós. Akkori legjobb barátnőm vezetett bele a blogos világba, legalábbis oda, hogy írjak egy történetet. Akkor ő már nekikezdett egynek, de sorban hagyta abba őket. Egyszer egy lány felajánlotta a segítségét, hogy segít egy másik blogos helyre, a blogspotra vinni a történetet, mert az nevesebb, többen nézik, és a designját is jobban lehet szerkeszteni. Akkor épp július volt. Egy hónappal később jöttem rá, hogy milyen fajta blogok is vannak még a történeteseken kívül. Elkezdtem a kritikaírói munkásságom. Több helyen kipróbáltam magam, jelenleg a Blueberries Designnál vagyok trailer készítő és aktív kritikus. Nem sokkal ezután, mikor már elkezdődött az iskola, gondoltam elindítok egy gimis blogot is. Emlékszem, akkor arra gondoltam, hogy milyen menő lenne azokat az Iphone Text Message-eket használni, aztán végül lemondtam róla. Egy pár részt arra is megírtam, de én sem voltam elégedett vele, és jött egy kritika azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, ha az egészet újrakezdeném. Sok jó tanácsot kaptam akkor, és így indítottam újra az Édes élet című blogom. Ezt azóta is lelkesen írom, és ennek már egy éve! Nagyon boldog vagyok, hogy ennyien olvassák, soha életemben nem gondoltam volna, így kellemesen csalódtam. Azóta több helyen is bétáskodom, esetleg társszerkesztő vagyok cikkes, segítős oldalakon, de nagyon szeretem csinálni, és mindig igyekszem az iskola mellett elég időt szánni rájuk, és egyet sem elhanyagolni

Riporter: Az Édes élet nevű blogodat én is olvasom, és mindig kitörő örömmel fogadom az újabb és újabb részeket. Személy szerint Bencének szurkolok. Mi adott a szereplők megalkotásához ihletet? Saját tapasztalat?

Barbara: Köszönöm, ezt öröm hallani. Igen, leginkább saját tapasztalat, a körülöttem lévő emberek tulajdonságaiból csippentettem ki egy-egy dolgot, bár van pár karakter, aki teljességgel kitaláció. Ilyen például Mia. Szerencsére én nem mentem keresztül ekkora áruláson. Barbi is mondhatni ilyen kitalált személy, nem az én jellemeimet ültettem belé, talán néhány érzést szokott kapni tőlem, mikor milyen állapotban írom a részeket, az rajta is meglátszik. Ha lehet mondani, én majdnem olyan vagyok, mint Vivi. Sokat beszélő, eléggé fiúzós, és hamar megtetszik nekem valaki. Ugrabugrálok mindenféle csajos dolgokon, na meg szeretem azokat a tipikus "nyálas" fiúbandákat, mint az One Directiont. Továbbá egy időben Twilight-fan is voltam, amit már említettem. Adrián a tipikus olyan fiú, akit szeret az osztály és tisztel. Tud aranyos is lenni, de a múltja miatt eléggé szeszélyes, így nem tudni, mikor gondolja komolyan a dolgokat és mikor nem. Bencét egy bizonyos fiúról próbáltam lemásolni, bár hozzáadtam egy kicsit több kedvességet. Andris karaktere eléggé ellenszenves, de őt a saját exemhez hasonlíthatom, a külsejét és a belső személyiségnek egy részét is tőle kapta.

Riporter: Lesznek visszatérő karakterek? Vagy Mia végleg eltűnt?

Barbara: Nem, biztosíthatlak róla, hogy sem Mia, sem pedig Andris nem tűnik el a színről. A 35.-38. részekben Barbi családját is megismerhetjük, továbbá az otthon töltött időkben lehetetlen, hogy ne fusson össze valamelyikükkel. És ismerjük a lányt, azért jó szíve van, nem hiszem, hogy elhessegeti csak úgy őket, azzal a dumával, hogy nem akarja őket látni. Továbbá a második évad után egy kis röpke, tíz-tizenöt részes nyári évadot terveztem, ami persze nem biztos, hogy meg fog valósulni, de azért még meglátjuk. Én mindenképp szeretném végig írni mind a négy évet velük, de meglátjuk, majd mit hoz a sors!

Riporter: És a másik blogoddal (Finding each other) mi a helyzet?

Barbara: Jelenleg az az iskola és az Édes élet miatt szünetel, de írom már a plusz részeket oda is, szeretném az ÉÉ első és második évad közti szünetben a FEO-t is tovább publikálni. Csak annyi az egész per pillanat, jobbnak látom, ha minél hamarabb befejeződik az ÉÉ első évada, és akkor teljes erőbedobással koncentrálhatok a Zaynes blogomra is. De mindenképp vissza fog térni!

Riporter: Van kedvenced, ami kiemelkedik a többi blogod közül?

Barbara: Nem igazán, mindegyiket ugyanúgy szeretem, ugyanolyan szívesen írom, csak a hangulatomtól függ az egész, meg persze az ihlettől. Persze, az egyéni blogjaimra jobban ügyelek, mint a csoportosra, sajnos ez így szokott lenni. Mellettük könyvkritikákat is szívesen írok a Kitablar c. blogomra, így arra több poszt is kerül egy héten, mivel nem történetes. Mindegyik más-más részét képezik az életemnek. Az Édes élet a gimis, szerelmes hangulatomat, az iskolás éveimet, amik minden tini életében nyomot hagynak. A FEO a(z) One Direction iránti szenvedélyem, vagy nem is tudom, hogy mondjam ezt. A Kitablar pedig az olvasás szeretetemet. És együtt a három tesz ki engem tulajdonképpen, így ha kéne, se tudnék választani köztük.

Riporter: A könyvkritikás blogoddal kapcsolatban: Minden könyv, amit elolvastál felkerül oda vagy csak azok, amik valamiben kiemelkedtek? Például legszebb borító vagy kedvenc főhős/főhősnő.

Barbara: Igen, minden kikerül oda. Eddig is sokat olvastam, de nem hiszem, hogy azokról is ugyanúgy tudnék írni, mint egy friss könyvbeli élményről, így a frissen olvasottakat teszem oda ki. Egy pár darab (oké, a pár darab, több, mint 15) már piszkozatként ugyanígy el van mentve, csak nem szeretném az összes kritikát egyszerre feltenni. Inkább feltankolom őket, nehogy ha nem lesz időm olvasni a többi elfoglaltságom mellett, akkor ne jelenjen meg bejegyzés a blogon. Igyekszem oda is minél többfélét összeválogatni, hiszen ez nem csak az én érdekem, hanem most már az én olvasóimé is. Szeretném, ha többfajta dologból tudnának válogatni, bár az legyen benne az én ízlésvilágomban. Tulajdonképpen mindenevő vagyok, csak az E/3-as külső szemlélős írásmódot annyira nem kedvelem, így ha lehet, azt kerülöm. Szerintem sokkal jobban megtudjuk ismerni a szereplőt, ha önmaga ír, és az ő oldaláról látjuk a dolgokat. Persze, úgy is jönnek a könyvek, hogy éppen milyen kedvem van, hiszen ez tulajdonképpen a saját szórakoztatásomra is van, így ha éppen boldog kedvem van, a depis hangvételűeket mellőzöm. Meg ilyesmi.

Riporter: Volt egy 2015-ös könyvkihívás. ,,Neveztél" rá? Ha igen, sikerült végig vinned?

Barbara: Nem, nem csináltam. Sőt, szerintem az ideit sem fogom végig vinni, Egyszerűen nem szeretek listák szerint haladni, még akkor sem, ha azokat én csinálom magamnak. Sokkal jobban szeretek spontán lenni. Jobban szeretem élvezni, amit olvasok, akkor, amikor szeretném, és nem megszabott idő szerint

Riporter: Ha már az időnél tartunk: Mit tervezel a blogjaiddal hosszú távon?

Barbara: Hát, ez nagy kérdés. Őszintén? Erre még nem tudok válaszolni. Persze, mint író egyszer szeretném, hogy az Édes élet vagy a Rátalálni egymásra c. kötetet tartsam a kezemben, de az sem hiszem, hogy most lesz. Egyelőre csak sodródom az árral, aztán lesz, ami lesz velük

Riporter: Őszintén remélem, hogy mindezeket sikerül elérned. Köszönöm az interjút.

Barbara: Én köszönöm a lehetőséget.



Németh Barbarának nagyon köszönöm ezt az interjút és remélem mindenkinek tetszett.


Említett blogok:
-       Blueberries Designe: http://blueberries-design.blogspot.hu/
-       Édes élet: http://edeseletdolcevita.blogspot.hu/
-       Kitablar: http://barbyesakonyvek.blogspot.hu/